A minap a bulvársajtó megírta, hogy Debreceni Zita megcsalta Harsányi
Leventét Majkával. A Kísértés és a Bajkeverők szépsége a Süss fel nap!-ban elmondta, hogy ez nem történt így, hiszen ő
nem is volt együtt Leventével, mikor elkezdett találkozgatni az ózdi rapperrel.
Leventével két hónappal ezelőtt békült ki – ahogy ezt az újságok meg is
írták. Arról azonban nem adtak hírt, hogy három héttel később ismét rájöttek,
nem működik a kapcsolatuk. Zita ekkor kezdett randizni Majkával, aki egyébként
fel is hívta a rádióst, hogy elmondja neki, valami szövődik közte és a barna
szépség között.
Bár Zita próbál elszigetelődni, a sajtó általában nem hagyja, azt ír róla,
amit akar. Az igazság most az, hogy jól érzi magát és boldog – Majkával.
Online-Tévéadások!
|